18 posts tagged “buffy”
Jane Espenson Retreat-jének első 3 epizódja. Minden valamiféle showdown felé mutat: összejön az egész banda (Andrew, Giles, Faith is), plusz Tibetbe mennek Oz-hoz (yeah!), és az ellenség is teljes létszámban ellenük indul. Mégsem hinném, hogy eljutunk valami nagy fináléig, hiszen az majd az évad végén Joss-tól kellene, hogy jöjjön.
Addig is Buffy elmondta Willow-nak a jövőbeni megölést, aki igen jól vette mindezt. Egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy Buf+Xander 8 év után.. De aztán Xander Dawnnal? Ez nem volt még világos, egyébként is csata közelg.
Az ellenség: Amy, Warren és Riley számomra még mindig nem túl hiteles übergonoszak, a nagyfőnök persze maga Twilight. Azt megtudtuk tőle, hogy jól ismeri Buffy-t, így, horribile dictu, nem tudok szabadulni az Angelus vagy Spike iránytól, bármennyire nehézkesnek is tűnne bármelyiknek is a megalapozása.
Nagyon cool Buffy drakulás pólója!
A 25-ös Doug Petrie Living Dollja, ami két dolog miatt érdemel figyelmet: Egyrészt lezárja a Dawn-sztorit, visszaváltozik emberré, és kibékül nővérével, akinek hiába van ott a világ gondja, hiába van ott a sok slayerette, mégis Dawn a húga, ő a család.
Másrészt (és ez emeli fel az epizódot) Petrie öreg buffystaként klasszikus buffyspeaket hoz vissza, hatalmas Xander-Buffy párbeszédeket, geek kiszólásokat. Veronica Mars behozataláért pedig nagy köszönet.
Jane Espenson nagy arc-ja lesz a következő, amiben jön Oz, és persze remélhetőleg néhány nagy kérdésben is közelebb jutunk a megoldáshoz. De addig is beszúrtak egy Tales of the Vampires epizódot, új alkotókkal, az új, vámpírokat elfogadó világról. Nem rossz, sötét, fájdalmas, ami oké.
Három stand-alone, három különböző írótól.
#22: Steven DeKnight kissé őrült száguldása japán vámpír-plüssállatokkal, lopott koreai tengeralattjáróval, Harmonyval Larry Kingnél. Néha kissé over-the-top, de az üzenet világos: egyre szarabb a helyzet a slayerek számára, már csak PR okokból is.
#23: Amint láttam, hogy Drew Greenberg írta, tudtam, hogy ragyogó lesz. Buffy és Andrew field-tripje főleg hatalmas párbeszédeket hoz, nagyon sokat, viccesek és fontosak egyaránt vannak. Andrew (comic szinten) elképesztő hosszú geek-monológja frenetikus, van benne Star Wars, Bond, Battlestar Galactica, Terminátor, Hupikék Törpikék... És később a Buffy által letorkolt überklasszikus Star Trek idézet ("the needs of the many...").
Buffy és Simone közös jelenetei is nagyon jók. Andrew pedig családtag lesz, B nem hagyja az embereit... Redemption - egyébként is az örök témák egyike a Buffyverse-ben.
#24: Jim Krueger (újonc az univerzumban) egy Giles és Faith epizódot hoz. Klasszikus közép-európai horrorsztori a gyerekeket feláldozó felnőttekről. Ennél sokkal érdekesebb, hogy újra találkozunk Faith-szel és Giles-szal, és remélhetőleg szép lassan belefolynak majd a többiek életébe is, és nem csupán stand-alone-ok jutnak nekik. Biztos, hogy lesz még szerepük a nagy történetben is.
Megkezdődött a 20-assal egy 5(?) epizódos kör, amelyekben stand-alone füzetek lesznek, mindig más íróval, és többé-kevésbé a "slayerek a nép ellensége, a rosszak" téma felé indulunk el...
#20: Jeph Loeb vendégszereplése íróként, szegény fiának, Samnek emlékére. A kimerült Buffy álma, rajzfilmszerű egyszerű rajzokkal (Wight, Beavers, Van Wyk), visszatér elsős gimis korába a mostani tudásával. Vicces, szomorkás - jó újra látni a Scooby-ganget, anyut, Giles-t, Snydert, Angelt, Cordie-t. Különben sokat nem haladunk: B-t nem meglepő módon zavarja, hogy a jövőben megölte Willow-t.
#21: Jane Espenson a fedélzeten, ennek rögötn örülni kell, és a Harmony, mint vámpír reality-tv sztár ("Old media sucks but so do I.") sztorival elindulhat a vadászok nyilvános vesszőfutása. "Best villains since the nazis." Sötét fellegek. Hová jutunk ezzel, majd kiderül.
Szerepel Clem! Yeah!
A sokat ígérő, nagyon várt és különösen fontosnak tartott ív, a Time of Your Life véget ért ezzel az epizóddal. Joss-t ismerve azért nem meglepő, hogy túl sok választ nem kaptunk. Sőt...
Fray világa mindenesetre megmarad (ha most nem bonyolódunk bele az alternatív univerzumok kérdéskörébe). Riley felbukkan, a "rossz oldalon", ami nekem o.k., sose voltam rajongója. Őt hozza be az egyébként az epizód ritmusát erősen megzökkentő fás-nyulascsirkés-sapkásXanderes közjáték.
A lényeg természetesen Buffy és Willow. B megöli FutureW-t, amint PresentW visszahozza. Az történt-e, hogy Willow végigélve 200 évet a barátai nélkül, mindennek pusztulása mellett, meg akart halni, és csak Buffy keze által tudott vagy akart? Tanítani akart esetleg valamit Buffynak? (A jövőről mindenképpen, de talán másról is, hogyan öljük meg azt, akit szeretünk...) Mit kezd a tudással, a történtekkel B a jelenben?
Ezek alapján kulcsmondatok Willow-tól azok, hogy "The most important thing about death isn't who dies. It's who kills them." Ezt emésztgessük, azzal együtt, hogy mi történt aztán.
"Why does it have to be me?" - kérdezi Buffy, mielőtt leszúrná Willow-t. "It's a long story." - hangzik a szomorú, lehajtott fejű válasz. Azt hiszem erről (is) fog szólni a S8 hátralévő része, na meg a következő évadok.
Mivel a ez a 4 részes "Time of your life" ív harmadik füzete, nem is csoda, hogy jól össze leszünk zavarva, és Buffy-t a végén jól lepuffantja Fray. A #19-ben lesz mit lezárnia (?) Joss-nak.
Az biztos, hogy Buffynak vissza kell jutnia a jelenbe. De azzal a tudással, hogy minden hiába? Hogy a jövőben nekik már nyomuk sincs? Amit csinál(t), nem hoz eredményt? Valahogyan ennek meg kell oldódnia, válaszok kellenek. Csak Future Willow tudja, mi történt, és csak Present Willow tudja B-t visszahozni. PW, aki elég zavarodott, és ha átér, nem nézhet (talán mert magát látná?). FW, aki nem ember, most éppen nincs varázsereje, és még mindig fogalmunk sincs, mit akar. Továbbra sem biztos, hogy el akarja pusztítani Buffy-t. (És miért?)
Nem tudjuk, mit mutat Fray-nek, aki ezután elintézi B-t. Lesz showdown a két slayer között? Fray végül is akár meg is halhat, a S8 szempontjából belefér.
A sok, egyébként szórakoztató kitérő Guntherrel, és főleg a Xander-Dawn vonal vajon csak időkitöltés, vagy ebben az arc-ban jelentősége is lesz?
Sajnos rengeteget csúszik a 19-es, amit pedig joggal nagyon-nagyon várhatunk. A címlap mindenesetre rettentő sokat ígér, szenzációs.
Time of Your Life, Part 1-2. Újra Joss írja, viszont a pihenő Jeanty helyett Karl Moline a rajzoló. Ez utóbbit azért meg kellett szokni, annyira beépültek már Jeanty figurái.
Nehezen kapott el engem az új story-arc, meglepő módon. Hanem aztán a #17-ben egyszer csak jött pár mondat, pár jelenet, és zutty, megvett.
Előbb a szórakoztató pillanatok: Xander és a KentaurDawn - fantasztikus. (Lesz valami...?)
Buffy és Fray párbeszédei a legjobb Joss-humort hozzák, a kulturális és angol nyelvbeli különbségekkel, a Slayer világ eltérő látásával. "Buffy Summers is dead." "Occasionally."
A lényeg azonban: Na most akkor mi van?!
Vak és süketként persze nem jöttem rá az utolsó képig, hogy Willow a "madwoman". Miközben a (túlzottan) papírforma, azaz Dru nem lehetett, hiszen tök más volt. De ez most Dark W, vagy milyen? Ő kreálta ezt az univerzumot? Vagy ő a túlélője a nagy csatáknak, ahol mindenki más, az összes slayer is elhullott? És most akkor mit akar? Helyrehozni a dolgokat? Jó, gonosz? Mindenesetre kétszer mondja még a jelenben: "This is my fault."
(Nem szoktam elolvasni a kommentelők elemzéseit, de most utólag megtettem, megnéztem, miket írnak az epizódról a whedonesque-en. Jó játék.)
Buffy pedig ismét az egyedülléttel kell küzdjön, meg azzal, hogy amiért harcolt, az úgy tűnik, hogy nem jött be, hiszen egy (fél) slayer van a világon. Hova lett az általa (és Willow által!) teremtett univerzum...
Fray-re is nagy dolgok várnak, ha már egyszer Joss odavitt minket.
(És mi az a Battle of Starbucks? Red herring?)
Wolves at the Gate 3-4, Drew Goddard zseniális vendégszereplése véget ért. Gyere vissza még, nagyon jó voltál. A tokiói történet olyan csúcspontokat hozott, sztoriban, képben, mondatokban, amelyek élményszámba mennek.
A Buffy-Satsu affér (meglepett, hogy megismételték itt a végén), valamint Dracula megjelenése és őrülten mulatságos szereplése volt a nagy show az elején, most pedig három nagy durranás:
1. Giant Dawn szétcsap, rúg, roar Tokió utcáin, majd megküzd MechaDawnnal - eszementen szórakoztató önmagában is, de Andrew kommentárjával ("My giant-sized teammate is fighting a mechanized version of herself on the streets of downtown Tokyo. I've been preparing for this day my entire life!") egyszerűen szuper.
2. Xander... Egyszer nem egy gyilkos démonba esik bele, hanem egy kedves slayerette-be, akit azonban az első csók után felnyársalnak. Ez van a Whedon univerzumban, mindig, tudjuk, de akkor is. Hm.
3. Buffy és Willow egy oldalas beszélgetése miközben a zuhanó Satsut nézik - abszolút klasszikus, végtelenül vicces, telitalálat!
Drew, még egyszer, nagy volt!
(Legközelebb jön Fray, illetve a banda megy oda. OMG.)
Ezt vártam, azt hiszem. Drew Goddard at his best.
A Wolves at the Gate első két epizódja eszementen jól sikerült. DG minden lehetőséget felhasznál a komikumra, a poénra, fetrengős vígjátékok a dráma közepette. A Buffy-Satsu ágyjelenet utáni francia bohózat és a hisztérikusan vicces Drakula sztori számomra máris klasszikussá nemesedtek. Xandert, Andrewt és Buffyt nagyon érzi Goddard, hallom a hangjukat, tökéletes mondatok tömegét olvashatjuk.
Megyünk Japánba, scythe elveszett, elveszik a slayer-power is? A legnagyobb kihívások egyike (a másik kettő: istennel harcolni és önmagával harcolni). Nagyon várom, hova megy tovább.
Óriási lesz. Nem csupán Dawn.