A 2000 és 2006 közötti trilógiát alapból két részre kell osztani. Az elsőt és a másodikat Bryan Singer rendezte, a harmadikat Brett Ratner. Sok kritikus szerint ez drámaian nagy különbség, szerintem nem vészes.
Singer az elsőben egy egyenes, szilárd, kemény és sötét történetet mond el. Kicsit egyszerűbben, kicsit kevesebbet, mint szerette volna, de lefektette az alapkérdéseket, kiindulási pontot teremtett a második filmnek. Szerencsénk volt, hogy ilyen jó rendező, ilyen jól teremtse meg az X-Men hollywoodi jelenlétét.
A másodikban már eljutunk oda, ahova akartunk: Egy komplex, szép film a nagy mögöttes témákról, amelyekben az a szép (és az X-Men univerzum hatalmas vonzereje és csodája is ez), hogy mindenki megtalálhatja a maga kedvenc értelmezését, kedvenc megközelítési irányát. Felnőtté válás, másság (mindenféle), tolerancia, diszkrimináció, vallás, állampolgári szabadság, stb. Mindehhez a nagy alapsztorikból válogat: gonosz katonák támadása a suli ellen, Magnetóval együtt kell működni a siker érdekében. Plusz Jean halála, ami egy kicsit előkészítetlen volt talán, viszont a veszteség fontos volt, nem lehetett teljesen happy a vég, és Jean visszajöhetett Phoenix-ként a harmadikban.
Mivel Singer elment Supermant csinálni, Brett Ratner zárta le a trilógiát a Last Standdel. Ahogy az sejthető volt rögtön, a váltással kevesebb lett a lelki és történetbeli finomság, több az akció. Én úgy fogalmaztam, hogy ez a rajongói film: mindent és mindenkit bele próbál zsúfolni a 100 percbe. Most jelenik meg az első két részhez képest pl. Angel, Callisto, Juggernaut, Multiple Man, Psylocke, dr. Rao, dr. MacTaggart, természetesen Henry McCoy, sokkal többet kap Colossus és Kitty.
Sztoriban biztosra ment: a mutáns-gén gyógyszere, valamint Dark Phoenix. Ahogy egy trilógia zárásához illik, hullanak is a szereplők, nem csak a statiszták, hanem a mutánsok, X-ek és Brotherhood-osok is rendesen. Több mint negyedórás csata az Alcatrazon, nagy buli. Az őrült száguldásban, a rengeteg szereplő mellett a finomságokra, a gondolatokra nem marad igazán idő, mégha a Jean/Logan lezárás szépre is sikerült a végén.
Néhány karakterről: Xavier és Magneto telitalálat nálam (Stewart és McKellen). Wolverine, mint Jackman nagyon bevált, még ha nem is "hű". Az érdektelen Cyclops érdektelen színészt kapott, szegény. Famke Janssen kicsit többet érdemelt volna, főleg Dark Phoenixként, mindenesetre nagyon jó Jean Grey. Anna Paquin teljesen más Rogue, mint amire én gondolnék, de így jó. Mystique vizuális élmény, Romijn gyönyörű. És végül örök kedvencem Kitty Pryde egy másik kedvenc, Ellen Page alakításában, big cheers (nem mintha sok hely és idő volna a brillírozásra).
16 posts tagged “comics”
Jane Espenson Retreat-jének első 3 epizódja. Minden valamiféle showdown felé mutat: összejön az egész banda (Andrew, Giles, Faith is), plusz Tibetbe mennek Oz-hoz (yeah!), és az ellenség is teljes létszámban ellenük indul. Mégsem hinném, hogy eljutunk valami nagy fináléig, hiszen az majd az évad végén Joss-tól kellene, hogy jöjjön.
Addig is Buffy elmondta Willow-nak a jövőbeni megölést, aki igen jól vette mindezt. Egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy Buf+Xander 8 év után.. De aztán Xander Dawnnal? Ez nem volt még világos, egyébként is csata közelg.
Az ellenség: Amy, Warren és Riley számomra még mindig nem túl hiteles übergonoszak, a nagyfőnök persze maga Twilight. Azt megtudtuk tőle, hogy jól ismeri Buffy-t, így, horribile dictu, nem tudok szabadulni az Angelus vagy Spike iránytól, bármennyire nehézkesnek is tűnne bármelyiknek is a megalapozása.
Nagyon cool Buffy drakulás pólója!
A 25-ös Doug Petrie Living Dollja, ami két dolog miatt érdemel figyelmet: Egyrészt lezárja a Dawn-sztorit, visszaváltozik emberré, és kibékül nővérével, akinek hiába van ott a világ gondja, hiába van ott a sok slayerette, mégis Dawn a húga, ő a család.
Másrészt (és ez emeli fel az epizódot) Petrie öreg buffystaként klasszikus buffyspeaket hoz vissza, hatalmas Xander-Buffy párbeszédeket, geek kiszólásokat. Veronica Mars behozataláért pedig nagy köszönet.
Jane Espenson nagy arc-ja lesz a következő, amiben jön Oz, és persze remélhetőleg néhány nagy kérdésben is közelebb jutunk a megoldáshoz. De addig is beszúrtak egy Tales of the Vampires epizódot, új alkotókkal, az új, vámpírokat elfogadó világról. Nem rossz, sötét, fájdalmas, ami oké.
Három stand-alone, három különböző írótól.
#22: Steven DeKnight kissé őrült száguldása japán vámpír-plüssállatokkal, lopott koreai tengeralattjáróval, Harmonyval Larry Kingnél. Néha kissé over-the-top, de az üzenet világos: egyre szarabb a helyzet a slayerek számára, már csak PR okokból is.
#23: Amint láttam, hogy Drew Greenberg írta, tudtam, hogy ragyogó lesz. Buffy és Andrew field-tripje főleg hatalmas párbeszédeket hoz, nagyon sokat, viccesek és fontosak egyaránt vannak. Andrew (comic szinten) elképesztő hosszú geek-monológja frenetikus, van benne Star Wars, Bond, Battlestar Galactica, Terminátor, Hupikék Törpikék... És később a Buffy által letorkolt überklasszikus Star Trek idézet ("the needs of the many...").
Buffy és Simone közös jelenetei is nagyon jók. Andrew pedig családtag lesz, B nem hagyja az embereit... Redemption - egyébként is az örök témák egyike a Buffyverse-ben.
#24: Jim Krueger (újonc az univerzumban) egy Giles és Faith epizódot hoz. Klasszikus közép-európai horrorsztori a gyerekeket feláldozó felnőttekről. Ennél sokkal érdekesebb, hogy újra találkozunk Faith-szel és Giles-szal, és remélhetőleg szép lassan belefolynak majd a többiek életébe is, és nem csupán stand-alone-ok jutnak nekik. Biztos, hogy lesz még szerepük a nagy történetben is.
Megkezdődött a 20-assal egy 5(?) epizódos kör, amelyekben stand-alone füzetek lesznek, mindig más íróval, és többé-kevésbé a "slayerek a nép ellensége, a rosszak" téma felé indulunk el...
#20: Jeph Loeb vendégszereplése íróként, szegény fiának, Samnek emlékére. A kimerült Buffy álma, rajzfilmszerű egyszerű rajzokkal (Wight, Beavers, Van Wyk), visszatér elsős gimis korába a mostani tudásával. Vicces, szomorkás - jó újra látni a Scooby-ganget, anyut, Giles-t, Snydert, Angelt, Cordie-t. Különben sokat nem haladunk: B-t nem meglepő módon zavarja, hogy a jövőben megölte Willow-t.
#21: Jane Espenson a fedélzeten, ennek rögötn örülni kell, és a Harmony, mint vámpír reality-tv sztár ("Old media sucks but so do I.") sztorival elindulhat a vadászok nyilvános vesszőfutása. "Best villains since the nazis." Sötét fellegek. Hová jutunk ezzel, majd kiderül.
Szerepel Clem! Yeah!
A sokat ígérő, nagyon várt és különösen fontosnak tartott ív, a Time of Your Life véget ért ezzel az epizóddal. Joss-t ismerve azért nem meglepő, hogy túl sok választ nem kaptunk. Sőt...
Fray világa mindenesetre megmarad (ha most nem bonyolódunk bele az alternatív univerzumok kérdéskörébe). Riley felbukkan, a "rossz oldalon", ami nekem o.k., sose voltam rajongója. Őt hozza be az egyébként az epizód ritmusát erősen megzökkentő fás-nyulascsirkés-sapkásXanderes közjáték.
A lényeg természetesen Buffy és Willow. B megöli FutureW-t, amint PresentW visszahozza. Az történt-e, hogy Willow végigélve 200 évet a barátai nélkül, mindennek pusztulása mellett, meg akart halni, és csak Buffy keze által tudott vagy akart? Tanítani akart esetleg valamit Buffynak? (A jövőről mindenképpen, de talán másról is, hogyan öljük meg azt, akit szeretünk...) Mit kezd a tudással, a történtekkel B a jelenben?
Ezek alapján kulcsmondatok Willow-tól azok, hogy "The most important thing about death isn't who dies. It's who kills them." Ezt emésztgessük, azzal együtt, hogy mi történt aztán.
"Why does it have to be me?" - kérdezi Buffy, mielőtt leszúrná Willow-t. "It's a long story." - hangzik a szomorú, lehajtott fejű válasz. Azt hiszem erről (is) fog szólni a S8 hátralévő része, na meg a következő évadok.
A képregény 6-12-ik epizódját egybegyűjtő második könyv folytatja hőseink eszement történetét "Afbaghistan"-ban (és New Jersey-ben, no meg "Mongloriában"), Rick Veitch kacagtatóan vad fantáziájú szövegével és Gary Erskine művészien ragyogó rajzaival.
A helyzet változatlan: a katonák számára csak a szex és a buli számít (Flabbergast van csupán összezavarodva), a MOMO (Motivation and Morale) egyre sikeresebb a háború eladásában és a regrutálásban (bár a 3 szakember sok egyébbel is el van foglalva), Stelaphane "háborúügyi miniszter" perverzebb, mint valaha. Új szál, hogy az első könyvben is már gondot okozó Allie-t, a MOMO vezető Healey feleségét a miniszter eltűnteti Mongroliába, az otthoni szerető, Loman viszont Bagh-ba jön, hogy megtalálja. A "mongrol" sztori szórakoztató, és a végén kiderül, hogy a vártnál is több szállal kapcsolódik a vezérfonalhoz. A tudós arab nagymama és családja pedig az észak-koreaiakkal üzletel, infókkal az amcsikról.
Kőkemény és elmebeteg szatíra, rokonítható kicsit a Dr. Strangelove-val, a MASH-sel, vagy akár a 22-es csapdájával. A háború egy hatalmas marketing művelet, plusz modern szupertechnika, szex és szórakozás. Az ellenségre nem is marad idő és figyelem, nem is számítanak... Ami zavarbaejtő, az nem más, mint a kérdés: jó szatírához illően talán nincs is végtelen messze a való világtól.
Az A@L és a valóság váratlan párhuzamára éppen Veitch hívta fel a figyelmet pár hónapja: Ugyebár Healey (+Magoon és Woyner) a "Polka Cola"-tól kerültek a sereghez, hogy "eladják" a népnek a háborút. Erre idén a NATO kampányt indított saját brandjének megújítására, és ennek irányítására egy Coca-Cola marketing vezetőt szerződtetek. Minden van.
Mivel a ez a 4 részes "Time of your life" ív harmadik füzete, nem is csoda, hogy jól össze leszünk zavarva, és Buffy-t a végén jól lepuffantja Fray. A #19-ben lesz mit lezárnia (?) Joss-nak.
Az biztos, hogy Buffynak vissza kell jutnia a jelenbe. De azzal a tudással, hogy minden hiába? Hogy a jövőben nekik már nyomuk sincs? Amit csinál(t), nem hoz eredményt? Valahogyan ennek meg kell oldódnia, válaszok kellenek. Csak Future Willow tudja, mi történt, és csak Present Willow tudja B-t visszahozni. PW, aki elég zavarodott, és ha átér, nem nézhet (talán mert magát látná?). FW, aki nem ember, most éppen nincs varázsereje, és még mindig fogalmunk sincs, mit akar. Továbbra sem biztos, hogy el akarja pusztítani Buffy-t. (És miért?)
Nem tudjuk, mit mutat Fray-nek, aki ezután elintézi B-t. Lesz showdown a két slayer között? Fray végül is akár meg is halhat, a S8 szempontjából belefér.
A sok, egyébként szórakoztató kitérő Guntherrel, és főleg a Xander-Dawn vonal vajon csak időkitöltés, vagy ebben az arc-ban jelentősége is lesz?
Sajnos rengeteget csúszik a 19-es, amit pedig joggal nagyon-nagyon várhatunk. A címlap mindenesetre rettentő sokat ígér, szenzációs.
Time of Your Life, Part 1-2. Újra Joss írja, viszont a pihenő Jeanty helyett Karl Moline a rajzoló. Ez utóbbit azért meg kellett szokni, annyira beépültek már Jeanty figurái.
Nehezen kapott el engem az új story-arc, meglepő módon. Hanem aztán a #17-ben egyszer csak jött pár mondat, pár jelenet, és zutty, megvett.
Előbb a szórakoztató pillanatok: Xander és a KentaurDawn - fantasztikus. (Lesz valami...?)
Buffy és Fray párbeszédei a legjobb Joss-humort hozzák, a kulturális és angol nyelvbeli különbségekkel, a Slayer világ eltérő látásával. "Buffy Summers is dead." "Occasionally."
A lényeg azonban: Na most akkor mi van?!
Vak és süketként persze nem jöttem rá az utolsó képig, hogy Willow a "madwoman". Miközben a (túlzottan) papírforma, azaz Dru nem lehetett, hiszen tök más volt. De ez most Dark W, vagy milyen? Ő kreálta ezt az univerzumot? Vagy ő a túlélője a nagy csatáknak, ahol mindenki más, az összes slayer is elhullott? És most akkor mit akar? Helyrehozni a dolgokat? Jó, gonosz? Mindenesetre kétszer mondja még a jelenben: "This is my fault."
(Nem szoktam elolvasni a kommentelők elemzéseit, de most utólag megtettem, megnéztem, miket írnak az epizódról a whedonesque-en. Jó játék.)
Buffy pedig ismét az egyedülléttel kell küzdjön, meg azzal, hogy amiért harcolt, az úgy tűnik, hogy nem jött be, hiszen egy (fél) slayer van a világon. Hova lett az általa (és Willow által!) teremtett univerzum...
Fray-re is nagy dolgok várnak, ha már egyszer Joss odavitt minket.
(És mi az a Battle of Starbucks? Red herring?)
Wolves at the Gate 3-4, Drew Goddard zseniális vendégszereplése véget ért. Gyere vissza még, nagyon jó voltál. A tokiói történet olyan csúcspontokat hozott, sztoriban, képben, mondatokban, amelyek élményszámba mennek.
A Buffy-Satsu affér (meglepett, hogy megismételték itt a végén), valamint Dracula megjelenése és őrülten mulatságos szereplése volt a nagy show az elején, most pedig három nagy durranás:
1. Giant Dawn szétcsap, rúg, roar Tokió utcáin, majd megküzd MechaDawnnal - eszementen szórakoztató önmagában is, de Andrew kommentárjával ("My giant-sized teammate is fighting a mechanized version of herself on the streets of downtown Tokyo. I've been preparing for this day my entire life!") egyszerűen szuper.
2. Xander... Egyszer nem egy gyilkos démonba esik bele, hanem egy kedves slayerette-be, akit azonban az első csók után felnyársalnak. Ez van a Whedon univerzumban, mindig, tudjuk, de akkor is. Hm.
3. Buffy és Willow egy oldalas beszélgetése miközben a zuhanó Satsut nézik - abszolút klasszikus, végtelenül vicces, telitalálat!
Drew, még egyszer, nagy volt!
(Legközelebb jön Fray, illetve a banda megy oda. OMG.)
