9 posts tagged “mizo pécs”
Elindult a női kosárlabda-bajnokság, játékvezetők nélkül, elég gáz. Mi nagyot szenvedtünk Szekszárdon, továbbra is kevés a góldobó játékos, rettentő sokat kell még fejlődni. Mazzante vasárnap már játszhat, Krnic igazolása sem késhet sokat, hó végére remélhetőleg Heller is rendben lesz, plusz a sérült ifjak. Szükség lesz mindenkire.
Tegnap megkezdődött az OctoberQuest, az MLB rájátszása, Phillies verte a Brewerst, Red Sox az Angelst, míg a Dodgers nyert a Cubs otthonában, aminek örülnék is, ha nem fogadtam volna fordítva... Bár nem vagyok Major League szakértő, de aligha lennék meglepve, ha ez a három nyertes csapat ott lenne majd a Championship Series-ben. Ma rajtol a Rays-White Sox páros. A Rays ugyebár óriási alapszakasszal a kegyetlen AL East-et nyerte meg, viszont először vannak ott a rájátszásban.
A két és fél hónap felülmúlta a várakozásaimat. Veretlenek vagyunk a bajnokságban, és a 20-szal nagyon jól állunk a Sopron ellen az alapszakasz első helyért. Még nagyobb és meglepőbb teljesítmény a 4-3-as mérleg az Euroligában, a vereségek közt is olyan, mint a csodálatos Valencia-meccs, a győzelmek közt pedig a tegnapi vilniusi diadal, egy újabb plusz 20.
A megmentő új tulajokkal rend lett (Go, Jani, go!), van jövő, a korábbiakhoz képest béke és nyugalom. Az új csapat összerakása váratlanul jól alakul, Laci ás Ákos olyan embereket kapott, akik hajlandóak dolgozni, tanulni, szenvedni és lelkesedni, akik átérzik, mit jelent ide tartozni - ez óriási dolog. Remélhetőleg így is marad.
Röviden egyenként:
Iványi Dalma: jobb, mint valaha. Elképesztő teher nyugszik a vállán, de irányítóként, dobóként, kapitányként, mentorként is helyt áll. Embertelen, mennyit dolgozik egy meccsen. A legnagyobb.
Fegyverneky Zsófi: másik pillér. Már most is nagyon jó, de igazi klasszis lehet belőle. Folyamatosan fejlődik, óriási érték.
Vajda Nusi: a csoda. Ennyi műtét után, ilyen fájdalmakat legyűrve, utolsó véréig harcol minden labdáért. Példamutató.
Emi Podrug: csúcsigazolás. Fantasztikus megoldások, outside-the-box ötletek, bravúrkosaras és egyben csapatember.
Coelho Graziane: a szikla. Testtömeggel és küzdeni akarással ellensúlyozza esetleges tudás-deficitjét.
Somogyi Andi: a kéz. Úgy dob, mint nagyon kevesen. Nagyon sokat kell tanulnia, védekezést, nyomást, fegyelmet, hogy odajusson, ahova tehetsége alapján juthat.
Sarok Niki: a nagy berobbanó. 17 évesen hihetetlen védőfeladatokat old meg, látszik, hogy itt nőtt fel, szép jövő előtt áll.
Mészáros Koni: a harcos. Neki ilyen hosszú pályafutás után ebbe a közegbe beilleszkedni nagyon fura lehetett, plusz jött a műtét, de itt van, és sokat segít.
Krivacsevics Tija: nagy ígéret. Elképzelhetetlen sok kell ahhoz, hogy klasszis center legyen. A tehetség, a kéz, az akarat megvan.
Heller Anita: jobbulást! Januárban remélhetőleg visszajöhet, a gyorsaságára szükség van, le kell nyugodnia, okosabban kell játszania.
Raksányi Kriszta, Kopácsi Brigi, Kováts Nóri: teszik, ami feladatuk, Sanyinak is jobbulást, szerintem rendkívül tehetséges.
66-65. 5 perccel a vége előtt még 10 pont oda, rég nincs már Amra, rég nincs már Laci, hátborzongató hangulat, üvölt a fehérbe öltözött lelátó, és jövünk, jövünk, az utolsó fél percben Nóri leszed két támadót, majd bedobja a győztes büntetőt, és itt tényleg mindenki bekaphatja, mert ez egy olyan csapat, ami nem volt és nem lesz soha, amit nem lehet eltaposni, ami mindig feláll, ami az életét adja ezért a játékért.
Ordítottam a végén, mint egy őrült.
Még mindig ők az esélyesek, az erősebbek, nekünk viszont csak egy kell...
A megfogyatkozott, sorsverte, a médiában élve eltemetett csapat szívben, akaratban, taktikában messze felülmúlja a mennyiségben, kilóban, nettó tudásban erősebb csapatot, és történelme egyik legnagyobb győzelmét aratja idegenben.
1-0 ide, továbbra sem mi vagyunk az esélyesek, a közeli és távoli jövő még homályos és zavaros, minden mozgásban, nagy dolgok jönnek, akár győzünk, akár kikapunk.
Ők azok, a junior bajnokság hősei:
4 Kopácsi Brigitta
5 Raksányi Krisztina
6 Ruppert Noémi
7 Mühl Judit
8 Szabó Flóra
9 Sarok Nikolett
10 Ignácz Dorottya
12 Füge Anna
13 Késői Melinda
14 Csicsók Emese
15 Krivacsevics Tijana
16 Balla Bernadett
Edző: Zseljko Djokics
A döntő első félideje (42-22 a Csata Dream Team ellen) nagyjából a legtökéletesebb játék lehetett, amit valaha magyar 16-18 éves lányok produkáltak.
A védekezés az egész tornán zseniális volt, jugoszláv iskola - ha kellett, az emberfogás ment jól, ha kellett, a zóna, valamelyik mindig nyerő volt. A támadójáték pedig éppen a döntőre ért a csúcsra, gyors, szervezett, okos, bátor. Brigi, Sanyi, Niki, Tija, Detti (Raksányi Kriszta és Krivacsevics Tijana az All-Starban, Sarok Niki a
csapat legjobbja, Balla Detti önmagát múlta felül, Kopácsi Brigi pedig
örök kedvencem.) ihletett formában játszottak, és a kispadról is mindenki tudta hozni a kellő segítséget.
Csoda volt!
Csak-csak meg kell emlékezni arról, hogy idén nem mi nyertünk...
Pedig a védekezés a Sopron ellen egészen fantasztikus volt, a támadójáték, a dobószázalék (közel, távol, büntetőből) borzalmas. Nagy javulás kell a bajnoki elődöntőre-döntőre.
Bennünk van a győzelem lehetősége, de rettenetes nehéz lesz, mindennek klappolnia kell majd.
Az ilyen valószerűtlen győzelmek miatt imádjuk ezeket a lányokat, minden csodálatom az övék, hatalmas volt. Erre tényleg csak a Pécs képes. Megint megvertük a Szamarát, ami nagyon jó szokásunkká kezd válni!
Éppen félidő a Chargers-Patriots meccsen, 4 pont a San Diegonak, nem is mernék tippelni, mi lesz.
A Nárcisszuszt elolvastam, 10. Anita Blake regény, egészen durva messzeségekbe ment el, amolyan vámpír-likantróp szuperlény kezd válni Anitából, amiből nehéz lesz továbbmenni. Érdekes, mi lesz az irány. Ja, és elolvasok már egyet angolul is valamikor, mert a rendkívül szórakoztató magyar fordítás mögött kiváncsi vagyok az eredetire, hogy hangzik a speciális stílus, a finom poénok angolul.
Az Év Meccse! És akkor még finoman fogalmaztam.
-21 pontról felállva, 3-szori hosszabbítás után kaptunk ki, dudaszós pöcivel. Világszínvonal, a két csapat mindent megmutatott, amitől imádjuk ezt a játékot, a kosárlabda ünnepe volt, nagyon nagy csoda.
A kétség kívül fájó vereség ellenére is boldog vagyok, hogy láthattam.
Le a kalappal minden játékos előtt.
Ezzel persze lépéshátrányba kerültünk, de nem vészes, egyszer kell csak nyerni Sopronban, az pedig egyértelműen bennünk van.
A Vilnius elleni harmadik meccs után volt ilyen érzésem, hogy hiába kaptunk ki, nem tudok teljesen kétségbe esni, mert olyan szintű kosárlabdát láttam, olyan sportélményt kaptam, ami nagyon ritka.
De azért jobb nyerni! :)
Prága - PÉCS 56-63!
Ez egy nagyon nagy és fontos siker volt, megvan az 5., ráadás jöhet januárban.
Amra Dapo támadásban is a régi, 4/6 tripla, védekezésben pedig mindig zseniális, ez most az ő meccse volt. Meg Nusié, meg Timié, meg Zsófié és mindenkié.:)
Jó lett volna ott lenni, na, fenébe is. Szép volt, lányok!